Fogalomtár a Tehetségpontok számára
Fogalomtár a Tehetségpontok számára (alapváltozat)
Összeállította: dr. Balogh László és dr. Mező Ferenc
Fogalomtárunk célja, hogy segítse a Tehetségpontok munkatársai közötti szakmai kommunikációt, eligazítson a Tehetségpontok regisztrációja, akkreditációja során használt (esetenként a pályázatokból is visszaköszönő) fogalmak között.
Természetesen e fogalomtár nem tekinthető végleges dokumentumnak, bővítése folyamatosan történik, végső formájában 2010 végén fog könyv alakban megjelenni.
Fogalomtár a Tehetségpontok számára (letölthető, pdf)
A fogalomtár főbb szerkesztési szempontjai:
- A fogalmak tartalmának kibontásában alapvetően a tehetség-szakirodalomra építettünk, az esetek többségében ez kiváló keretet jelentett a pontos fogalom-tisztázáshoz. Természetesen többnyire nem néhány soros szűkre szabott fogalom-meghatározást adtunk, hanem törekedtünk a fogalmi tartalom legkritikusabb elemeinek bővebb kifejtésére is.
- A Tehetségpont fogalomrendszeréhez közvetlenül kötődő új fogalmak esetében szakirodalmi kapaszkodóink alig voltak – leszámítva az NTT eddig kidolgozott és elfogadott anyagait, ezért ezekben az esetekben többnyire a szerző saját megfogalmazásában definiálta a fogalmi tartalmat.
- Mivel a fogalmak rendszert alkotnak, ezért minden alkalommal jeleztük azt is, hogy e Fogalomtárban megtalálható mely további fogalmak segítenek az adott szócikk értelmezésében.
- Törekedtünk arra is, hogy kapaszkodókat adjunk a további tájékozódáshoz, ezért a fogalomtárakban szokott gyakorlatot követve további szakirodalmi hivatkozást is adtunk minden témakörnél. Ennek összesített jegyzéke a gyűjtemény végén, a felhasznált irodalomban található.
- A tehetséggondozásban klasszikusan használt alapfogalmak értelmezése mellett az új tehetséggondozó szervezetekhez, programokhoz kapcsolódó foga
Tartalomjegyzék:
| Bevezetés | 5 |
| Fogalomtár | 7 |
| Animációs szolgáltatások | 7 |
| Differenciált (egyéni és csoportos) fejlesztés | 7 |
| Disszemináció | 8 |
| Esetelemző csoport | 8 |
| Facilitátori szolgáltatások | 9 |
| Gazdagítás, dúsítás | 9 |
| Gazdagítási modellek | 9 |
| Gyorsítás | 9 |
| Hatásvizsgálat | 10 |
| Hálózatfejlesztés | 10 |
| Jó gyakorlat | 11 |
| Komplex tehetségfejlesztő programok | 11 |
| Legalább konzultáción, kapcsolatfelvételen alapuló együttműködés | 11 |
| Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program | 11 |
| Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége | 11 |
| Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) | 12 |
| Partner, partnerszervezet | 12 |
| Speciális szerepek a tehetségfejlesztésben | 12 |
| Szakmailag korrekt tevékenység | 13 |
| Szervezeti keretek | 13 |
| Tehetség | 13 |
| Tehetségdiagnosztika | 14 |
| Tehetség tanácsadás | 15 |
| Tehetségazonosítás, -felismerés | 15 |
| Tehetségfejlesztési szakértő | 16 |
| Tehetségfejlődési tényezők | 16 |
| Tehetséggondozás | 16 |
| Tehetségnap | 17 |
| Tehetségpont | 17 |
| Tehetségpont akkreditációja | 18 |
| Tehetségpont regisztrációja | 18 |
| Tehetségpont területi hatóköre | 18 |
| Tehetségsegítés | 20 |
| Tehetségsegítő Tanácsok | 20 |
| Tehetségterület | 20 |
| Tehetségtérkép | 20 |
| Tudományos kutatás | 21 |
| Tudományos kutatás publikálása | 21 |
| Tudományos rendezvény | 21 |
| Hivatkozott irodalmak jegyzéke | 22 |
