Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium


  • A Tehetségpontot megalakító szervezetek, illetve magánszemélyek

    Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium
    1173 Budapest, Akácvirág utca 49.

  • Mi teszi Önöket alkalmassá/elhivatottá e kezdeményezésre? (eddigi tevékenység, szakértelem ezen a területen)

    Iskolánk 1982-ben épült, jellegzetesen lakótelepi iskolaként. 1984-ben (akkor még Akácvirág Utcai Általános Iskolaként) országos vetélkedőt szerveztünk Kőrösi Csoma Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából. A versenyre nyolcszáz iskola közel tizennégyezer diákja jelentkezett. Az országos döntőt iskolánkban tartottuk. Ekkor "jutalomképpen" felvehettük Kőrösi Csoma Sándor nevét. Az évek múltán a tanulmányi munka egyre eredményesebb lett. Diákjaink sikeresen szerepelnek különböző tantárgyak tanulmányi versenyeinek országos döntőiben. A 2009/2010. tanévtől a Művészetek Palotája partneriskolája vagyunk.
    Tornacsapatunk is több alkalommal ért el kiemelkedő helyezéseket budapesti, illetve országos szintű versenyeken.
    Az 1991-es év nagy változást hozott intézményünk életében. Létrejött a HU-MAN I. Alapítvány azzal a céllal, hogy a tehetséges diákjainkat támogassa és az iskolánkban folyó oktatómunka feltételeit javítsa. Iskolánkban a magas szintű délelőtti képzés mellett fontos szerepet kapnak a délutáni gazdagító programok. Rengeteg szakkört, foglalkozást kínálunk a tanulók számára, amelyeken kedvük és tehetségük szerint vehetnek részt.
    1992 óta gimnáziumi tagozat is működik nálunk, amelyet folyamatosan igyekszünk fejleszteni. 1999-től angol nyelvet emelt szinten tanuló osztályokat, a 2005-2006-os tanévtől nyelvi előkészítő osztályokat is indítunk. Az alapítvány a külföldi, nyelvgyakorló tanulmányutak mellett támogatja a gimnazisták jogosítványhoz jutását is. Elsődleges célunk - minden korosztály számára - a korszerű, magas szintű, a továbbtanulás során és az élet különféle területein jól hasznosítható műveltség nyújtása, de tudjuk, hogy fontos a kikapcsolódást jelentő, érdekes és tartalmas programok szervezése is. Rendszeresek az iskolai tanulmányi és játékos ismeretterjesztő versenyek, akadályversenyek illetve más kiemelkedő alkalmakhoz kapcsolódó programok. Az általunk szervezett sportrendezvényeink közül kiemelkedik a neves tornász, Réthy Sándor emlékére évente megrendezett országos tornaverseny. Különösen fontosnak tartjuk a nyelvtanulást. Minden évben több nyelvgyakorló utazást szervezünk (angol, francia és német nyelvterületre). A hamelni Albert Einstein Gimnáziummal cserediák-kapcsolatot is kialakítottunk, évről évre visszatérő vendégként látogatjuk egymást.
    Célunk az is, hogy a tanulókkal megismertessük az ökológiai szemléletet, a környezettudatos viselkedést. Iskolánk 2005 óta az Ökoiskolák Hálózatának tagja.

  • Képviselő, illetve kapcsolattartó személy

    Neve: Nagy Dóra (tehetségfejlesztési szakértő)
    Email-címe: nagydori@gmail.com
    Telefonja (mobiltelefon is, ha van): 0036-20-2425660

  • A Tehetségpont tervezett hatóköre és együttműködései. Milyen hatókörre kívánják a megalakítandó TehetségpontŽ tevékenységét kiterjeszteni? Milyen együttműködéssel kívánják biztosítani azt, hogy a tervezett hatókör tehetséggondozó kezdeményezéseit, e munkában aktív, illetve az ez iránt érdeklődő embereket, intézményeket és forrásokat munkájukba be tudják vonni?

    Budapest külső kerületében található iskolánk. Környékünkön nincs még Tehetségpont, így szeretnénk felvállalni, hogy a kerületi és kerületünkhöz közeli iskolák és óvodák tehetséggondozó munkáját támogassuk, segítsük, összehangoljuk. Szeretnénk bevonni ebbe a munkába az iskolákon, óvodákon kívül azokat az intézményeket, szakembereket, szülőket, akik fontosnak tartják a tehetséggondozás ügyét. Számítunk a szakértelmükre, tudásukra, tapasztalataikra, lelkesedésükre és nem utolsó sorban támogatásukra.

  • A Tehetségpont specifikus és konkrét programjai. Milyen specifikus tehetségformák segítésével kívánnak különösen foglalkozni? Milyen konkrét programokat, rendezvényeket terveznek a megalakulásuk utáni első évben?

    Azoknak a pedagógusoknak, szakembereknek, szülőknek, akik a tehetséggondozás ügyét fontosnak tartják lehetőséget biztosítunk a találkozásokra, megbeszélésekre, eszmecserékre.
    Felvesszük a kapcsolatot a helyi sajtóval, hogy a Tehetségpont és a helyi tehetséggondozó munkáról tájékoztassák a kerület lakosságát.
    Részt veszünk a Tehetségpontok hálózatában, a többi Tehetségpontról érkező információkat saját hatókörünkben terjesztjük, azokkal a hozzánk fordulókat megismertetjük. Hírlevelet küldünk az érdeklődőknek.
    A kerületi pedagógiai napok programjába tehetségfejlesztéssel kapcsolatos bemutatókkal, előadások szervezésével kívánunk bekapcsolódni.
    A következő tanévben szeretnénk egy olyan kerületi versenyt szervezni, amely kiemelten nem a reprodukáló tudást méri, inkább a gyakorlati problémahelyzetben történő ismeret-alkalmazásra illetve kreatív önkifejezésre ösztönöz.
    Felvesszük a kerületi óvodákkal a kapcsolatot, hogy a tehetségazonosítás és a tehetségfejlesztés minél korábban megvalósulhasson.

  • Pedagógiai és pszichológiai szempontból is megfelelő segítség. Hogyan kívánják biztosítani a Tehetségpont pedagógiai és pszichológiai szempontból is megfelelő segítségét az érdeklődő fiatalok tehetségének minél jobb felismerése és segítése érdekében? Sorolják fel azon szakemberek nevét, akiket megnyertek e tevékenység segítésének és röviden adják meg e szakemberek szakmai hozzáértésük forrását.

    A tehetséggondozó munkánkat az alábbi tevékenységek megvalósításával kívánjuk hatékonyabbá tenni:

    - Pedagógusok továbbképzése
    Tehetségfejlesztéssel kapcsolatos akkreditált továbbképzések elvégzése. Valamint olyan, korszerű pedagógiai módszereknek a megismerése, elsajátíttatása, amelyek alkalmasak arra, hogy a tanórai gazdagítás megvalósuljon.
    Részt veszünk tehetséggondozással kapcsolatos eseményeken, szakmai tanácskozásokon, előadásokon.
    - Egyéni fejlesztési programok kialakítása
    Célunk az erősségekre építő fejlesztés. A meglévő képességek átfordítása teljesítménnyé olyan lépésekben haladva, amelyek teljesíthetőek és emiatt sikerélményt biztosítanak a gyermeknek. E cél érdekében egyéni fejlesztési programokat kívánunk kialakítani, amelyet a gyermek mentorából, a tehetséges gyermekkel foglalkozó tanítókból, tanárokból, az iskolapszichológusból, a tehetségfejlesztő pedagógusból, és szükség esetén a fejlesztő pedagógusból álló munkacsoport hoz létre.
    - A szülőkkel való hatékonyabb, intenzívebb együttműködés érdekében többféle szervezeti formát alkalmazunk. Lehetőség szerint bevonjuk őket tehetséggondozó programok szervezésébe, meghívjuk őket olyan a fórumokra, amelyek témája a tehetséggondozás.
    - Céljaink között szerepel egy olyan verseny szervezése, amely kiemelten nem a reprodukáló tudást méri, inkább a gyakorlati problémahelyzetben történő ismeret-alkalmazásra illetve kreatív önkifejezésre ösztönöz.

    Heimann Lászlóné és Herskovits Mária biztatására jelentkezünk a Tehetségpontok hálózatába. Az ő szakértelmükre és segítségükre feltétlenül számítunk a jövőben is.

  • Anyagi fenntarthatóság, önfenntartás. Mit tettek, és mit terveznek a Tehetségpont anyagi fenntarthatóságának, önfenntartásának biztosítása érdekében?

    Az anyagi lehetőségeink egy részét a fenntartó által biztosított szakkör órák, egyéni fejlesztésre fordítható órakeretek jelentetik.
    Iskolánk tehetséges tanulóinak támogatására jött étre a HU-MAN I. Alapítvány, amely a gazdagító programjaink megvalósításában is jelentős segítséget nyújt.
    Pályázatok írásával is igyekszünk biztosítani az anyagi hátteret a továbbképzések, tehetséggondozó programok megvalósításához, tapasztalatcserék, tanulmányi versenyek szervezéséhez, munkacsoportok kialakításához.
    Konzorciumban indultunk a TÁMOP ? 3.4.3-08/1 ,,Iskolai tehetséggondozás? pályázaton, amelyen az ,,Együtt Rákosmente tehetségeiért? című pályázatunkkal 19.563.690 Ft-ot nyertünk el. Iskolánkra fordítandó összeg ebből 4.704.499 Ft.

  • Eredményesség és hatékonyság. Milyen módon segítik, tervezik tanácsadó, tehetséggondozó munkájuk eredményességének és hatékonyságának felmérését és növelését?

    A tehetséggondozásban résztvevő diákok, szülök, pedagógusok, pszichológusok és egyéb szakemberek véleményét tekintjük alapvetőnek. De a hatékonyságunk megítélésekor támaszkodunk objektívebb mutatókra is. Így az Országos Kompetenciamérés eredményeire, érettségi eredményekre, továbbtanulási mutatókra, megszerzett nyelvvizsgák számára, a hozzáadott pedagógiai érték mutatóra. A versenyeredmények, művészeti pályázatok eredményei is visszajelzések.

  • Munkastílus. Mit terveznek annak érdekében, hogy munkájukban a személyes és "civil jelleg" legyen a legnyomatékosabb elem, és hogy elkerüljék a hivatalszerű, bürokratikus működést?

    Szeretnénk, ha majd munkánkban elsősorban a tehetséges tanulók személyiségéhez igazodó, az érdemi, gyakorlati elemek dominálnának, tevékenységünket a sokszínűség, kreatív hozzáértés jellemezné.
    Programjainkba a kollégákon kívül megpróbáljuk bevonni a már középiskolás illetve egyetemista tanulóinkat illetve azokat a szülőket, támogatókat is, akik bizonyos területen szakértelmükkel segítséget tudnak nyújtani.

Keresés

Szabadszavas keresés
Listázás célcsoport szerint:
Listázás hatókör szerint:
Listázás ország szerint:
Listázás megyék szerint:
Megjelenítés térképen

Title Title Title