Tehetségek a médiában

Szeptember elsején újra megteltek az iskolapadok. Valamennyi iskolában ünnepélyesen nyitották meg a 2010/2011-es tanévet a tanítás megkezdése előtt.

Géniusz tehetséggondozó program indul a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Egy év alatt 70-150 diákot szeretnének bevonni a programba.

A hévízi önkormányzat 64 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán, melynek célja, hogy oktatási intézményeiben hozzásegítse a diákokat az élethosszig tartó tanulás megalapozásához.

„Sok a tehetséges gyermek Törökszentmiklóson, csak meg kell őket találni” - ez a mottója annak a projektnek, amelynek nyitórendezvényét szombaton tartották meg a helyi Bercsényi Miklós Gimnáziumban.

15 milliós tehetséggondozási program indult a csabai Gépészetiben. A vissza nem térítendő 15 millió forint jelentős része az intézmény pedagógusainak továbbképzését és a tehetséges tanulók támogatását célozza, emellett kisebb eszközbeszerzésre is nyílik lehetőség.

Három napos konferencia és tehetséggondozó tábor augusztus 23 és 25 között a Pannon Egyetemen.

Mindannyiunk előtt ismert, hogy amióta iskola van, azóta mindig is volt tehetségfejlesztés, tehetségnevelés. Nemcsak évtizedekre, de évszázadokra nyúlnak vissza a magyar iskolák tehetséggondozásának eredményei. Ugyanakkor az is tény, hogy az utóbbi két évtizedben – mind itthon, mind külföldön – egyre gyakrabban került a kutatások középpontjába ez a kérdéskör. A vizsgálatok, tapasztalatok alapján kirajzolódtak az iskolai tehetséggondozás azon kritikus pontjai is, amelyek alapján az eddiginél is sikeresebb tevékenység feltételeiként a hagyományostól eltérő követelmények fogalmazódnak meg.  Sok olyan terület van, amelyeken az eddigiektől eltérő pszichológiai, pedagógiai  alapokon lehet hatékony az iskolai tehetséggondozás - közülük itt most csak néhány fontosat emelünk ki: a tehetség keresésének, azonosításának szükségessége; a programok komplexitásának  követelményei; a szervezeti keretek bővítésének igénye; a pedagógus és  más szakemberek változó szerepe a programokban; az iskola és család intenzív együttműködésének fontossága. Vázlatosan szemügyre véve ezen kérdésköröket, kiemelhetők azok a sarokpontok, amelyek támpontul szolgálhatnak a gyakorlati tehetségfejlesztő munka eddigieknél is hatékonyabbá tételéhez iskolai keretek között.

A tanévet kezdjük egy jó hírrel: Kelet-Európából egyedüli díjazottként nyerte el egy magyar digitális tananyagcsomag a Worlddidac nemzetközi taneszköz gyártók és -forgalmazók szövetségének rangos, kétévente kiosztott díját. Kérdés, hol és kik fogják használni ezt az átalakítás alatt lévő, eltérően fejlett közoktatási intézményekben?

A művészet a lélek vasárnapja. Olyan, mint amikor hatnapi rohanás után a hetediken végre megpihen egy kicsit az ember, s időt kerít arra, hogy ezernyi más után magával foglalkozzon.

Június végén úgy hírlett, a PANKKK (Program A Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) működését bizonytalan időre felfüggesztik. Aztán kiderült, mégis életben marad a program: a kulturális államtitkárság közleményben tudatta, hogy biztosítják a pályázatok és az iroda működéséhez szükséges forrásokat. Újfalusi Gábor, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus közművelődési igazgatója, aki a PANKKK-ot koordinálja, elmondta, a pénz a híresztelésekkel ellentétben elégnek bizonyul, a vidéki klubélettel is inkább az érdeklődés hiánya a probléma – de nagy terveik vannak: egyebek mellett az ének-zene oktatás régen várt reformja.


Title Title Title