Pályázatok
- szept 8 Tájérték rajzverseny A TájÉrtékKAtaszter (röviden TÉKA) program rajzversenyt hirdet, amelyen a gyermekek a Sárbogárdon, Balatonmáriafürdőn, Gadányban, Kéthelyen, Marcaliban, Nemesdéden, Somogyszentpálon vagy Vésén szerzett élményeik alapján készült képekkel vehettek részt.
- szept 10 TÁMOP-5.2.5.B-10/2 Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok A pályázatok 2010. augusztus 1. - szeptember 10. között nyújthatók be.
- szept 10 Felhívás Géniusz Tehetségnapok rendezésére A Magyar Géniusz Projektiroda felhívást tesz közzé Géniusz Tehetségnapok társszervezésére. A felhívásra 2010. szeptember 10-ig lehet jelentkezni.
- szept 10 "Kémia Oktatásért" díj 2010 A kuratóriuma a díjazottakat azok közül a jelöltek közül választja ki, akik több éve elismerten a legtöbbet teszik a kémia iránti érdeklődés felkeltésére, a kémia megszerettetésére, továbbá akiknek tanítványai az utóbbi években sikeresen szerepeltek a hazai és a nemzetközi kémiai jellegű tanulmányi versenyeken.
- szept 15 Fotópályázat a Bükki Nemzeti Parkról A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fotópályázatot hirdet „A Bükki Nemzeti Park” című fotóalbumban történő megjelenésre.
- szept 15 MNB-ösztöndíj roma diákok számára A Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjpályázatot hirdet nappali tagozaton tanuló, kiemelkedően tehetséges roma diákok számára. Jelen pályázattal a jegybank három felsőfokú, tanulmányait valamely pénzügyi/gazdasági intézmény alapszakán kezdő diák tanulmányainak anyagi támogatását vállalja.
- szept 15 A Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet szakkollégiumok támogatására A Magyar Nemzeti Bank pályázatának felsőoktatási intézményekhez kötődően működő szakkollégiumokban folyó makroökonómiai, pénzügyi és ökonometriai oktatás támogatása a célja.
- szept 30 Alkotópályázatot főiskolásoknak, egyetemistáknak a Biológiai Sokféleség Világnapja alkalmából „Ilyen volt – ilyen legyen!” címmel pályázatot hirdet felsőoktatási hallgatók számára a Környezetvédelmi Minisztérium biodiverzitás osztálya.
- szept 30 Az önismeret művészei – vers- és novellapályázat Az Univerzum Művészei Alkotócsoport idén második alkalommal hirdet nyílt vers- és novellapályázatot "Az önismeret művészei" címmel, a Pataky Művelődési Központ támogatásával.
- szept 30 BPIX 2010 – Digitális Képalkotási Verseny A Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával került meghirdetésre a BPIX Digitális AlkotóCentrum ötödik versenye, melynek célja: művészi értékű, számítógépen alkotott digitális rajzok, festmények, képi alkotások bemutatása a Ráday kultuccában, ezzel a digitális képalkotó művészet, a digitális festészet népszerűsítése és elismertségének növelése.
Keresés
Szabadszavas keresés





